A vitorlázáshoz való vonzódásom gyermekkoromban kezdődött. Egy balatoni nyaralás alkalmával, valahol Fonyód környéken láttam egy kecses, csodaszép vitorláshajót a nádas mögül kibukkanni. Szerelem volt első látásra! Alföldi gyerekként sajnos nem volt sok lehetőségem a hajózás közelébe kerülni. Így csak a nyaralások alkalmával bámultam őket a parton ülve, édesapám távcsövével - klasszikus, nehéz, fekete, orosz távcső volt. A kikötőben pihenő hajók között sétálgattam, nézegettem őket és álmodoztam.

2006-tól sikerült „hajóközelbe” kerülnöm, bebútoroztam az aligai kikötőbe egy 25 lábas túravitorlásra. Innen számítom igazán a hajózást az életemben. Ezután a szokásos belvízi kaland következett: körbe-körbe a Balatonon, nagyon sokszor és a végén már többnyire egyedül. Később Horvátország, Szlovénia, Olaszország, Spanyolország, Franciaország következett, sőt sikerült Norvégiban is két hetet hajóznom extrém hidegekben. Az elején csapódtam mindig valakihez, nyitott szemmel jártam, tanultam, figyeltem. Versenyekre jártunk az Adriára, de még ezt is kevésnek – vagy lehet, hogy nem is ez a legjobb szó: inkább soknak – éreztem. Valahogy nem volt kerek a dolog. Egyedül akartam vitorlázni, méghozzá sokat! Jött pár év egyedül a Földközi-tengeren, amely csodálatos időszak volt. Két teljes szóló "nagykör" van mögöttem. Volt mindenben részem és igaz a mondás miszerint "A nyugodt tenger nem nevel jó tengerészt!" Bár panaszra nincsen okom... igyekeztem biztonságosan, alázattal és tisztelettel hajózni. :D  Néhány alkalommal átkeltem az óceánon oda-vissza, megjártam a Karib-térséget, a Távol-Keletet, és még sorolhatnám... a legtöbbet egyedül!

Egyértelművé vált számomra, hogy a hajózással kell foglalkoznom… Keresnem kellett egy földkerülésre alkalmas hajót, aminek a komfortfokozata picit magasabb az eddig általam megszokott hajókénál. Korábban volt rá példa, hogy egy olyan hajóval keltem át az óceánon, amelyben még ágy sem volt… egy nagy „genyán” (hátszeles vitorla) aludtam, ha éppen nem volt felhúzva! Tudom, hogy nem könnyű élet és tudom, hogy otthon „nyugiban”, biztonságban nézhetném a National Geographic vagy az utazós csatornák műsorait, de én inkább megküzdök a mindennapokkal: szerelek, barkácsolok, varrok, mosok, főzök, virrasztok, ázok, fázok, horgászok, stb… itt akarok lenni… itt minden más, de nekem ez így kerek és hamarosan elérem a 100 000 megtett tengeri mérföldet!

2017 márciusában találtam Kundalinire. Áprilisban négy bőrönddel érkeztem - ebből háromba szerszámokat pakoltam - Tomi barátommal a fedélzetre és együtt láttunk neki az addigra már összeírt, végeláthatatlan feladatok elvégzésének. Nincsen olyan porcikája a Kundalininek, amit ne csiszoltunk, vágtunk, cseréltünk, festettünk volna az öt hónap alatt. Ismerem a hajót!

Szeptember 9. – Athénból elindultunk a Kundalinivel. Megkezdődött az utazás! Görög, albán, olasz, francia és spanyol vizeken át eljutottunk Gibraltárig és kihajóztunk az óceánra. Marokkó, Kanári szigetek, Zöldfoki és át az Atlantin. Első karibi állomás Martinique, majd Dominika, Szentek Szigete, Guadeloupe, Antigua, St Kitts és Nevis, St Barths, Saint Marten, Brit és az Amerikai Virgin Szigetek után körbe-körbe, le-fel és keresztbe-kasul Délre-Északra... a karibi vizeken megannyi barátság, kaland, táj, íz és élmény emlékével.

 Visszatekintve az elmúlt évekre úgy érzem sikerült megépíteni a hajót, amire mindig is vágytam!

Csodálatos érzés az álmomat élni!

Az elmúlt 1 évet Magyarországon töltöttük... Alkottunk és építettünk új dolgokat. Az elmúlt 7 év után kicsit jólesett újra kétlábbal a szárazföldön állni.

Azt hittem, hogy lesz időm majd összerakni - a korábban a hajózások során összegyűjtött és előkészített - egy tapasztalat alapú, részletes anyagból álló - "amiről a képzéseken nem beszélnek" tréninget a hajóstársaim részére... "ÉLET A TENGEREN" címmel, de tévedtem... itt ebben az életben más minden... a civilizáció rabul ejt, a siker mámorít és más dolog kerül mindig fókuszba... Baj van, mert észrevettem, hogy lassan elkezdek én is rohanni!

Vissza kell menjek és át kell gondoljam mit szeretnék?!

Ahogyan 35 éves koromtól a születésnap és a javarészt a Karácsonyaim zöme is minden évben a hajón ér utol - 40. születésnapom pl. az Atlani közepén volt - így a 45. is a fedélzeten "ért utol"!

Tisztán látom, hogy a civilizációban mindent lehet, minden van, minden kényelmes, de sokkal nehezebb is már nekem így, hogy tudom mi az, ami igazán az "élet". 2024-et írunk, kiégtem az elmúlt két évben itt Magyarországon és már csupán egyetlen dolgo lebeg a szemem előtt: Kundalinivel visszatérni Európába, a görög vizekre.

Szóval, visszafújja a szél Európába Kundalinit, mert eljött újra a kalandok ideje! Édesanyámnak tett ígéretem is valóra váltom - remélem vele sokat lehetek még a Kundus fedélzetén - megcsinálom az "ISTENEK NYOMÁBAN" túra sorozatot a Jón- és az Égei-tengeren.

Szóval lesz még kaland, de most először még most várjuk meg Kundalinit, hogy visszatérjen Európába.

2024. Május 15.

Jó szelet és nyugodt tengert!

Zsolt kapitány