6:30-ra állítottam ébresztőt, Édes természetesen ma is megelőzte az órát és 7:05-kor elindultunk Cetraro irányába. Reggelire finom szendvicseket ettünk, nem is akármilyet!! Vajas kenyéren olasz szalámi, olasz sajt és Pesto, mellé koktélparadicsom. NYAMI! Ezt természetesen ma is forró teával kísértük. A mai nap talán az egyik leghosszabb volt mióta elindultunk, már nem is tudom követni hanyadika vagy milyen nap van éppen. Ezek a 12órás utak igencsak próbára tesznek és az eddig megtett napok együtt még mindig semmik az Óceán átkeléshez képest. Félek is tőle meg nem is, várom is meg nem is… de le kell győznöm magamat, mert azt hallottam ez az élmény megváltoztatja az embert egy életre. A kiváncsiságom pedig mindennél erősebb.

Aminek meg kell történnie, az előbb vagy utóbb úgy is megtörténik. 🙂

DSCN9210

Úton vagyunk már egy ideje… telnek-múlnak az órák, már a Macbook is lemerült, sehol semmi a láthatáron, de legalább süt a nap és együtt vagyunk. Kell ennél több? 🙂 Nem kezdek el filozofálgatni ezen, örülök, hogy részese lehetek ennek a hatalmas kalandnak, ami nem adatik meg minden embernek (persze nem is mindenki vágyik ilyen jellegű élményekre). Én viszont az a tipus vagyok, aki mindig menne valamerre. A változatosság boldoggá tesz és tudom, hogy nem akarok rutin-szerű átlagéletet élni. Pont.

Visszakanyarodva a mai naphoz, a világon semmi nem történt míg meg nem érkeztünk a következő állomásunkra 19:00-körül.

DSCN9213

Már igencsak ránksötétedett, mikor lehorgonyoztunk Cetraro kikötőjének bejárata előtt.

Tomival úgy döntöttünk kell egy kis mozgás, ezért Dinghybe szálltunk és kimentünk a partra boltot keresni. Ekkor már elég sötét volt.

Egy íjesztő mozaik a kikötő falán:

IMG_3250

Egy kietlen hosszú út közepén álltunk a kikötőből kijövet, ahol rajtunk kívül sehol semmi nem volt, csak egy furcsán közlekedő alak sétált felénk. Nem tudtam megítélni még közelről sem, hogy a bácsi ittas vagy csak szimplán nem százas, de azért vettem a bátorságot megszólítani olaszul és megkérdezni merre van a legközelebbi bolt. Furcsán mutogatott és artikulált, de azt értettem, hogy jobbra és messze. Oké.. Köszönjük. A bácsi ezek után elindult az említett irányba, mi meg picit lemaradva mentünk utána. Beütöttem a telefonom keresőjébe, hogy ‘Supermarket’ és egy Lidl-t dobott ki a rendszer, ami 17perc sétára volt tőlünk. 🙂 Ekkor tudatosult bennünk, hogy éhesek és szomjasak is vagyunk, én pedig jól túlöltöztem magamat a hajós felszerelésemmel. Úgy néztem ki az utcán, mint egy eltévedt űrhajós a vízhatlan kantáros gatyámban és hatalmas kabátban. Mindegy, itt nem számít semmi. 17perc múlva meg is érkeztünk a helyszínre. Annyi finomságot találtam, hogy el sem hittem.

IMG_7916

Sikeresen be is vásároltunk egész hétre és elindultunk visszafele. Itt megint találkoztunk érdekes fazonokkal. Volt egy fekete kissrác biciklivel, aki a személyimet kérte volna kölcsön, hogy cigit tudjon venni az automatából. Nem volt nálam, de ha lett volna sem hiszem, hogy csak úgy átadom neki. 😀 Nem tudom mit gondolt. A következő két perc múlva jött szembe a sötétben. Valami talicskaszerűt tolt maga előtt és olaszul odamagyarázott valami nekünk, én visszaszóltam, hogy nem értem, mondja angolul, szerintem megdícsérte a hajós szerkómat, mert mosolygott is, de lényegtelen. Siettünk vissza a kikötőbe a megrakott táskákkal… 21:00, folyik rólunk a víz ebben a gyors tempós sétában, de jól elszórakoztattuk egymást baromságokkal az úton. Szerencsére nem jött szembe más, csak a bringás kissrác haladt el mellettünk. Még odaszólt valami és el is tűnt. Szerencsésen bepakoltunk a kis gumisba és visszacsorogtunk a hajóhoz, ahol Édes már várt minket. Kipakoltunk közösen, majd Tomi legyártotta gyorsan a vacsorát (közben én lezuhanyoztam, Édes tervezte a holnapot) és megvacsoráztunk. A fiúk szendvicset ettek, én pestos csirkét rizzsel… 🙂

23:23, eddig írtam… nem mondom, hogy húúúdemilyen fáradt vagyok, mert nem lenne igaz, de jól fog esni a puha ágyikó és valószínű hamarosan be is szippant az az általam annyira szeretett álomvilág. Jóéjszakát kívánok!