Még előző nap este kérvényeztem, hogy ha lehet, akkor ma ne a 8:00-as hídnyitással hagyjuk el a kikötőt, hanem a 10-essel. :)) Ez bejött. Reggel 8:30-kor már talpon voltunk.  Reggelire gabonapelyhet ettünk tejjel, majd kiraktam mindenkinek egy-egy üveg izotóniás italt az útra. Sikeresen megindultunk 10 előtt pár perccel, pontosan nyitották előttünk a hidat és mi voltunk az elsők, akik átcsordogáltunk alatta. :))

Kint vagyunk a nyílt tengeren ismét.. az első utunk hármasban idén. Biztosan kalandokkal teli lesz ez a hónap is.

Az utunk első szakaszában még mondhatni kellemes időjárás, nyugodt tenger és békés szellő kísér minket..

Azonban pár órával később, már kicsit sem tetszett a helyzet. Egyre nagyobb hullámok jöttek és láttam, hogy Danika nincs jól. Fehéredik az arca és közeleg a hányás pillanata. Nem is kelett sokat várni, jött vissza a Powerade, majd visszaült a kapitányülésre a tájat nézni, hátha jobb lesz… Nos, nem lett jobb és mikor lemostam a hányását a fürdő platformról én is éreztem, hogy valami nem oké. Percekkel később én is kiraktam, ami kikívánkozott belőlem. =)

Már elég közel voltunk a végcélhoz.. mikor megpillantottunk egy hajót, ami láthatóan nem ment semerre és bónusz, egy hosszú sziklafal húzódott mellettünk… Kaptunk pár hívást a rádión, mint kiderült tőlük jött és rögtön felvettem a kapcsolatot velük.

Szerencsétleneknek elszállt valami a hajójukon, a motor leállt és csak sodródtak a sziklák felé. Nem irigyeltem őket kicsit sem, de egy pár perc múlva már magunkat sem.. mivel azonnal a segítségükre siettünk. Előkaptam a mentőmellényeket, Édes a köteleket bányászta elő, Dani próbált életben maradni, mert közben akkora hullámok jöttek minden irányból, hogy kész öröm volt benne lenni…. Képzelhetitek. Ott pihenünk nagy nyugalomban, aztán egy perc múlva már rádión kommunikálok egy spanyol mukival, hogy hogyan fogjuk megmenteni őket.

Közben borul minden jobbra-balra. Küzdelem az elemekkel, a gyomrunkkal és az egész helyzet olyan ismerősen tragikus. Ez egyszer-kétszer már velünk is előfordult és csak a jó szerencsében bízhattunk.

Ezeknek az embereknek nagy mázlijuk volt, hogy mi éppen arra jártunk! Ha például úgy indulunk, ahogyan Édes tervezi, akkor ezeknek nem tudom ki segít.. Valószínű felkenődtek volna a partfalra 20percen belül. Amíg mi mentettük őket, egyetlen segítő hajó nem jött értük. Kidobtunk egy puffert, amit egy hosszú kikötő kötélre rögzítettünk és már csak ki kellett csáklyázniuk a hullámokon bucskázva. Csodák csodájára, szinte azonnal elkapta a kapitány és összekötöttük a két hajót. Vontatás kezdődik, feszül a kötél, ami irdatlan hangokat ad közben.

A hajón addig is próbálkoznak megjavítani a motor problémáját, mi pedig azon tanakodunk Danikámmal, hogy ki okádjon újra elsőként. :)))) Szörnyű a helyzet. Komolyan nem kívánom senkinek, hogy ilyet átéljen. Danika már térdel is hátul, a hullámok csapkodnak, félretolom szegényt és én is csatlakozom hozzá. Közben a vontatott hajóról premierben nézhetik végig ezt a kis performanszot. 😀 Mutogatok nekik, hogy minden OKÉ. Már röhögök, pedig a könnyem és a nyálam is folyik rendesen. Annyira tragikomikus a helyzet, hogy csak szakadok és várom a végét. 5NM után valahogyan sikerült beindítaniuk a motort és sikeresen lecsatolhattuk őket magunkról. Fellélegeztünk. Rádión megbeszéltük, hogy a kikötőben találkozunk majd és visszavesszük a pufferünket. Végre Cartagena….. Berádióztam, becsordogáltunk a már szelídebb hullámokon és szerencsénkre egy egészen védett helyen fogadtak minket.

El sem hiszem, hogy újra szilárd talaj van a lábam alatt.. habár a torkom fáj a gyomorsavamtól, mégis boldogság tölt el, hogy ennek vége van végre. Kisétáltam a kikötő kapitányságra és elintéztem a papírmunkát. Közben megpillantottam a megmentett hajót és annak legénységét, majd odasétáltam hozzájuk. Ez egy elég megható pillanat volt számomra, mivel a kapitány azonnal átölelt és megköszönte a mentést, a másik pedig a hajóról lelógva kezet csókolt nekem és átadta a pufferünket. Javasoltam nekik, hogy ha úgy érzik, akkor jöjjenek át a hajónkra és koccintsunk valamivel erre a sokkra. Azt mondták jönnek, de ezek után nem találkoztunk velük valójában többet…

Visszasétáltam a hajóra és Édes már nagyban gyártotta a hamburgereket. Isteni finom lett, utána kiraktam egy kis desszertet és lepihentünk. :))

Danikával úgy döntöttünk, hogy a mai trauma ellenére is kimegyünk körbenézni a városba. Aztán ami ez után jött, arra sem nagyon számítottunk. 🙂 Egy igazi két órás mese-túra lett belőle. Váratlan események sorozata ért minket. Egy lift, amibe csak úgy beszálltunk és a vár előtt dobott ki minket, majd ahogy kiléptünk, már zárták is a vaskaput. Egy páva szabadon a vár kertjében, majd kiderül hogy több is van. Egy titkos kis lepcső, ami az óváros színházához vezetett le minket, ahol idegenvezetős turistacsoportba ütköztünk és egy szuveníres árus, aki olyan, mintha Pablo Escobar testvére lett volna… 😀 Imádtam az egészet!

A kincsek, amikből sikerült 1-2db-ot hazahozni… 🙂

És nem mellékesen szétjógáztam Cartagenát is! 🙂

Este 21:00-körül járunk, még nincs igazán sötét..  visszaértünk a hajóra Danikámmal. Édes addig pihent és ügyeket intézett. Egy könnyed vacsora után, kellemesen elfáradva vonul vissza mindenki a kis kabinjába. Zuhany és alvás…  holnap megyünk tovább. Csókok mindenkinek