Ma korán keltünk, hogy tudjunk haladni a semmi szélben. Mikor fényt kapott a kis város, akkor láttuk csak milyen bájos az egész. Viszont nem volt elég kenyerünk a reggelihez, valakinek ki kell mennie egy gyors beszerző túrára. 🙂 Tündi és Attila vállalkoztak a feladatra, összekapták magukat és beugrottak a Dinghybe. Itt kezdődik a nap projektje. 😀 Édes látta mi történik, mert figyelte a vendégeinket hogyan küzdik bele magukat a gumisba. Egy laza mozdulattal lepattant Attila csuklójáról a csodás órája, miközben a kötelet húzgálta. Észre sem vette az egészet, a férjem kérdezte, hogy nem hiányzik-e valamije. Mikor rájött, hogy tényleg van valami hiányosság… és a vízben landolt… eléggé megriadt. A feladat rögtön módosult, gyors tanácskozás, hogy hogyan kéne felszínre hozni az órát. Ekkor jött a horgászbot, búvárszemüveg, neoprén ruha, stb…

Én Tündivel figyeltem a hajóról az óra pontos helyét (olyan tiszta volt a víz, hogy simán lehetett látni), Édes Tomival próbálta kiszedni az órát Dinghyről, Attila pedig magára öltötte a búvár felszerelést. 🙂 Jó kis kaland volt. A vége az lett a történetnek, hogy Attila fogta magát és elmerült a mindösszesen 2,5méteres tengervízben és felhozta az óráját. Én mondjuk nem biztos, hogy lementem volna akármiért is a jéghideg vízben. Brrrrrr….

Ezek után Tomi ment kenyérért Tündivel, míg mi Attilát szárítottuk a hajón. 10:30-körül sikerült elindulnunk az alig szélben. Mondhatni nagyon lassan teltek a percek, nekem mégis sikerült meggyorsítanom a napot. Azt történt ugyanis, hogy mikor le akartam ülni a kisasztalhoz írni, valahogy nagyon szerencsétlenül léptem és kifordult a térdem. Mozdulni sem bírtam úgy kicsavartam a szegeny kis lábamat. Édes jött azonnal, hogy segítsen, addig Tündi is felfüggesztette az ebéd készítést és próbáltak felpakolni a kanapéra, hogy ne fájjon. Édesek. 🙂 Ilyen fájdalommal még nem találkoztam korábban, mert soha nem fordult ki a térdem… Egyáltalán nem nevezném kellemesnek az érzést. Édes és Tündi lefektettek, majd nagy nehezen felpolcolták a lábamat. Kaptam a térdemre mirelit borsót és kényszerfekvésre ítéltek. Mondjuk nem is nagyon tudtam volna elmozdulni. Reméltem, hogy semmi komoly. Édes hozta nekem Fáncsikát (aki nem emlékezne, Ő a kis plüss elefántom) és betakargatott.

DSCN9590

Tündi rögtön töltött valami alkoholt és koccintottunk a sérülésemre. 😀 Azért írtam, hogy meggyorsítottam a napot, mert ezután aludtam… nem tudom mennyit, de mikor felébredtem már éppen az ebéd tálalásánál jártunk (14:00-körül).

Tündi ebédre többféle csirkemellet készített basmati rizzsel meg salátával. Ekkorra sokkal jobban voltam és feltornásztam magamat a cockpitbe, kint ettünk a napsütésben.

Ebéd után észleltük, hogy a kitűzött cél még elég messze van, lehet, hogy valami közelebbit kell keresnünk. Giannutri szigete lett volna a cél, de amennyire nem volt szél, újra kellett terveznünk. Tündire rájött az úszhatnék és csobbant egyet a cseppet sem meleg tengerben. 😀

DSCN9593

Miután újra felmásztam a többiekhez, éppen megérkeztek a helyi ellenőrzők motorcsónakkal. Csak szokásos papír ellenőrzés… Kedvesek voltak, semmit nem kötekedtek. Megkérdezték, hogy a Fekete tenger Magyarországon van-e. 😀 Felvilágosítottam a sapkás egyenruhást, hogy nekünk nincsen tengerünk. Mondom csak a Lake Balaton van. Röhögött és már mentek is tovább.

DSCN9599

A következő fél órát telefonálgatással töltöttem, hogy kiderítsem melyik kikötőben mennyi egy éjszaka. Őrület, hogy mennyire nem beszélnek angolul. 🙂

Még naplemente előtt sikerült a legközelebbi (jónak ítélt) kikötőbe bemenni, ami egy érdekes ipari és halász kikötő ötvözete volt, tele óceánjárókkal és halászhajókkal. Egy halom sirály kíséretében csorogtunk be a kikötőbe.

Próbálkoztam a rádiózással, sikertelenül… senki nem válaszolt, így magunkra voltunk utalva. Betévedtünk egy olyan aprócska halász kikötő-részbe, ahol csoda volt, hogy nem ért le a hajónk alja és meg tudtunk egyáltalán fordulni.

Egy ideig keresgéltünk, hogy hol lehetne megállni, végül egy olyan partfalra sikerült rákötni, amire lehet, hogy nem is szabadott volna.

DSCN9659

Senki nem szólt egy szót sem. Lement a nap és mi nyugodtan tervezgettük az esti programjainkat tovább. Én elmentem Édessel kenyérért, addig Tündi vacsorát készített. Attila és Tomi pakolásztak. Annyi finomságot árulnak az Olaszok, hogy komolyan fontolóra tudnám venni, hogy itt éljünk. :))))

IMG_0785

Mikor visszaértünk Kundalinire megvacsoráztunk és Tündi ment el Attilával sétálni. Én elkezdtem írni az eseményeket, Édes pedig megtervezte a holnapi napot. Az este csendesen telt, sajnos napok óta nem jut idő a közös társasra.

Holnap viszont nem lesz menekvés! Kötelező lesz játszani. 🙂

Jó éjszakát kívánok mindenkinek.

IMG_6993