Reggel ismét korán keltünk. Reggeli, rendrakás és indulás! Nagyon simán ment… Napsütés, 20fok és szél! Tökéletes idő a vitorlázáshoz.

Nagyon gyorsan elrepült az idő, közben zenét hallgattunk kint végig. Ettől sokkal jobb a hangulatom. Senkit sem zavar ha üvöltöm a kedvenc számaimat!! 🙂

Alig pár ór alatt meg is érkeztünk las Fuentes kikötőjébe. Telefonon szóltam először, hogy érkezünk, aztán rádión. A hely kivülről teljesen normálisnak tűnt, de mikor beértünk a kikötőbe… azzal szembesültünk, hogy annyira apró, hogy éppen befértünk. Egészen konkrétan alig volt hely a partfal és a mólószár között. Fordulásra semmi esély! Ettől függetlenül Édesem azonnal megoldotta a dolgot és betolatott a kapott helyünkre.

Volt egy segítőnk és úgy látszik ő itt a mindenes, mert az irodában is csak ő intézkedett.

IMG_4064

Az egész hely olyan, mint ha valami üdülő faluban lennénk. 😀 Tiszta Balaton…

A kapitányság épülete egy tipikus kis nyaraló, ahol az iroda másik oldalán a fürdők vannak. 🙂 Aranyosan van megcsinálva. A képeken látható is az a kis háromszög épület.

Miután elintéztem a papírmunkát, megebédeltünk és Édes ledőlt egy picit pihenni. Én kimentem a mólór egy picit jógázni végre. Sortban és pólóban!!!! Majd nekilendültem feltérképezni ezt a kis falut és keresni egy boltot. Sajnos vasárnap van, semmi nincs nyitva. Ezért csak céltalanul sétikáltam a tengerparton, mezitláb a homokban és élveztem a tavaszt. Annyira gyönyörű az egész……! 🙂

Miután lement a nap, visszasétáltam a hajóra és elmentem zuhanyozni, hajat mosi, majd Édessel kivégeztük a jelenleg nézett sorozatunkat és megvacsoráztunk. 🙂 Nem volt túl pörgős a nap, de pont erre volt szükségem. Egy kis mozgás, egy pis pihenés.

Most eldőlünk szerintem, mert elég későre jár. Holnap indulunk tovább! Jóéjt…