Úgy érzem kezdek hozzászokni a koránkeléshez … (igazán sosem fogok) Ma is 7:00-kor csörgött az óra és 7:30-ranagy nehezen sikerült is kimásznom reggelizni. 🙂 Finom rántotta volt kolbásszal és tzatzikivel! Ma nagyon hosszú távot teszünk meg és már a gondolatától is fáradt vagyok. Miután megreggeliztünk, elkötöttük a hajót és nekiláttunk a csatornán való kimanőverezésnek. Láttunk megint flamingó kolóniát és sok halászt.

Majd mikor sikerrel vettünk minden akadályt (bólyát és kardinálist), láttunk egy extra érdekességet is. Egy Pilot hajón éppen szolgálat váltás lehetett… (kipróbálták a vízágyúkat).

Hatalmas hullámokon haladtunk órákon keresztül (szinte végig). Szerencsére a vitorla miatt sebességünk is volt rendesen. Az előre becsült 10órás utat így 7óra alatt sikerült megtennünk! Már megszoktam, hogy bármiért is megyek le, tutira nekiesek valaminek. 😀 Szóval a foltokat a testemen az én esetemben nem lehet és nem is ér félreérteni.

DSCN1408

A nap legdrágább pillanata pontban 14:00-kor történt. Egy elfáradt kismadár szállt a hajóra, aki éppen csak meg akart pihenni a hosszú útja közben. Ezt mind a tenger közepén tette, ahol rajtunk kívül nagyon nem talált menedéket. Egyem meg… Pár percig pihent, majd elrepült. 🙂 Nagyon eltévedhetett csórikám.

Végig pihentem az úton kint, bár nagyon hideg volt… a lehelletünk is látszott. Burgonyaszirmot, pudingot, kekszet és zöldalmát rágcsáltunk menet közben. Végül 16:15-kor megérkeztünk Camargue kikötőjébe, ami még mindig a hatalmas Nemzeti Park másik fele csupán.

Azonnal jött a segítség, miután beszóltam nekik telefonon. A helyünkre vezettek minket és elmentem a segítőnkkel szokás szerint az irodába. Édes jött értem és visszahozott a hajóra papírozás után, majd megebédeltünk. A fiúk pacalt, én pedig finom paradicsomos tésztát ettem. 🙂

Ezek után ledőltünk netezni és csak órák múlva szántuk rá magunkat, hogy megnézzük a helyi mosdókat. Kár volt… Édessel felpakoltuk magunkat, megindultunk, aztán szembesültünk vele, hogy ez nem az igazi. Úgy döntöttünk inkább a hajón fürdünk. 🙂 Nekem közben sikerült 4 filmet is letöltenem, amikből nem néztem egyet sem este, mert elájultam a fáradtságtól 23:00-körül. Álmodjatok szépeket!!!