7:30-ra állítottam ébresztőt, de Édes már megint megelőzött.. 7:26-kor kipattantam én is és gyorsan összekészülődtünk a kenyérvásárlás projekthez. Bepattantunk a Dinghybe és kiszáguldottunk a még üres falucskába, ahol egy rövid séta után megtaláltuk a helyi pékséget. Annyira imádom a meleg kenyeret, a péksütemények illatát… és ez a pillanat kombinálva ebben a másik galaxisban lévő mesefaluval egyszerűen csodálatossá tette a reggelt. Sok fotót készítettünk a napfelkeltében a faluról és Kundaliniről is.

Megreggeliztünk a pékségnél és visszaszáguldottunk a hajóra. Készítettem egy termosz teát a napra, közben Édes felszedte a horgonyt és megindultunk a következő állomásunk felé. Tudtuk, hogy a mai nap menetelős lesz, de azt nem, hogy ennyire hosszú és fárasztó.

DSCN8601

Átkeltünk a Rio-Antirrio híd alatt (ami a világ egyik leghosszabb kábelezésű és leghosszabb felfüggesztésű hídja). Még filóztunk is, hogy vajon átférünk e alatta… a híd kiröhögött minket… 😀 Csak 52M magas, mi meg éppen a fele.

Továbbhaladva (szembe szélben, motorral persze) arra lettünk figyelmesek, hogy szürke az ég, ami annyira nem jellemző. Egész nap sütött a nap és volt vagy 28fok. Szóval körbenéztünk mi is lehet az oka ennek a „beborulásnak“. A Peloponnesosi félszigetnek a Nyugati része konkrétan lángokban állt, olyan erdőtűz lehet ott még most is, hogy azt ember legyen a talpán aki eloltja. Tehát a füst volt az a szürkeség az égen, de nem lehetett érezni a szagát, csak a hamu esett pelyhekben ránk fentről. Nagyszerű! Lehet mindent bezárni, porszívózni.

Oké, átvészeltük… még mindig megyünk Lefkada irányába, órák teltek el a semmivel, (könyvolvasással és nézelődéssel). Ránksötétedett, de mi még mindig kitartóan mentünk szembe a széllel. Aztán valami olyan következett, amire nem voltunk felkészülve (legalábbis én nem)…

FullSizeRender

Akkora hullámok jöttek és csaptak fel a dekkre, hogy az már kezdett ijesztő lenni, 35csomós szél süvített a sötétségben és mi csak mentünk és mentünk. Én már nem voltam jól, órák óta küzdöttem a rosszulléttel. Édes út közben mondta, hogy ez mára így nagyon sok lesz és menjünk be a legközelebbi védett horgonyzóhelyre.

DSCN8628

Kinéztünk valamit gyorsan a térképen (Mesolongi) és afelé vettük az irányt. Nagy nehezen megtaláltuk a bevezető fényeket és megindultunk a kikötő bejárata felé. Amivel nem számoltunk, hogy a szél és a hullámok úgy dobálják majd a hajót, mint egy gyerek a gumikacsáját a kádban. Egyszerűen koordinálhatatlan lett a helyzet és jobbnak láttuk ha nem kockáztatunk meg egy falrakenődést a szűkös bejárón. Azonnal visszafordultunk a hatalmas hullámokon, a nagy semmi irányába. A következő pár óra gyötrelmes volt, de valami isteni sugallattól vezérelve rábukkantunk egy védett kis öbölre menet közben.

02:30-körül sikerült beérnünk a nyugalom és megváltás öblébe, amit egy Petalas nevű sziget ölelt körbe. Dobtunk egy horgonyt a kivilágítatlan hajók között és csak reméltük, hogy odalent minden megúszta éppségben ezt az utat. Egy villám zuhany után elájultunk a kimerültségtől és az egész napos megpróbáltatástól. ALVÁS!

IMG_7220