Már az ébredés is szebb azzal a tudattal, hogy itt vagyunk… 🙂 7:30-kor csörgött az óra, de mi még kuckóztunk egy kicsit Édessel az ágyban. 8-körül Tomi nekilátott a tükörtojás gyártásnak és miután felöltöztünk megreggeliztünk. Ezek után mindenki nekilátott a kiosztott feladatának és 10:30-ra egész sok mindennel sikerült végeznünk. 15:00-kor jön Anyuka és Dani, addig mindennel kész kell lenni! 🙂

Az én feladataim egyike a bevásárlás volt, így 11-körül kimentem két zsákkal feltankolni. Az első utam a tegnapi pékségbe vezetett, ahol azt a nagyon finom kenyeret vettem és most rögtön kettőt is szereztem belőle. Ezek után a helyi Sparban próbáltam beszerezni az alapanyagokat a Tiramisuhoz, a brassóihoz és a húsleveshez. Több-kevesebb sikerrel. Szerencsére a francia tudásom átsegített a nehezén, mikor nem találtam meg dolgokat a polcokon. Telepakoltam két zsákot, de csirkemellet nem kaptam, így nekivágtam a hentes keresésének. Ez egy pár perc után elég fájdalmas volt a két vállamnak. Út közben szóba elegyedtem egy helyi hajléktalannal is, akitől útbaigazítást kértem franciául. 🙂 Nagy nehezen megtaláltam a legközelebbi hentest, de mivel szombat van… nem maradt csirkemell. Mivel nem az első helyen próbálkoztam, belementem, hogy pulykamellet vegyek. Az eladók is csak franciául beszélnek! Imádom. Így rá vagyok kényszerítve, hogy eltegyem az angolomat. 😀 Itt éppen néztem, hogy merre az arra.

IMG_5627

Miután megvettem mindent, visszabattyogtam a hajóra és letettem magamat pár percre. Ezek után a fürdőszobák takarítása és porszívózás volt a feladatom. Dani már hívott, hogy felszálltak és két óra múlva érkeznek Anyukával. Addig bőven volt mit tennünk. Tomi nekilátott az ebéd elkészítésének és mire mindennel végeztünk, éppen leszállt a gép. Az utolsó simítások közben érkezett meg a taxi. Nagy volt az öröm! Már nagyon vártuk őket. 🙂 Anyuka egy raklapnyi finomságot hozott….. a legzseniálisabb a mézes mackóba töltött savanyúság!!! 😀

Dani pedig társasjátékot hozott otthonról. Már nagyon várom, hogy kipróbáljuk!!!!

DSCN0547

Miután bepakoltuk a bőröndjeiket az orrkabinba, koccintottunk egyet a maradék Vilmoskörtével, majd anyuka felcsapta a pálinkát is. 😀 Na én itt vesztettem el picit a realitásérzékemet. Kész a brassói. Megterítettem…

DSCN0539

…majd felfaltuk az összeset. Egyedül az én tányéromon maradt egy pici… nem is értem mi van ma velem. 🙂

Miután mindenki rottyra ette magát, Édes és Dani kimentek sétálni és átbeszélni a dolgokat. Addig én lezuhanyoztam és nekiláttam a kressznek. Tomi mosogatott, közben Anyukával beszélgettek, amibe néha én is beszálltam. Miután visszajöttek a fiúk is, megbeszéltük a holnapi Monaco túrát, amit biciklivel tervezünk megtenni. Ahogy láttuk ez lesz vagy 2óra csak oda… 😀 Remélem minden úgy megy majd, ahogyan terveztük.

21:30, Édes most zuhanyzik… szerintem utána elájulunk, mert reggel korán kelünk! Mindenki irány zuhanyozni és aludni. Örülök, hogy együtt vagyunk mind. Jóéjszakát az otthoniaknak, mert két olvasóm már biztosan itt van velem. 🙂