7-kor csörgött az óra, de engem ez kicsit sem érdekelt!! 8-kor másztam ki az ágyból és kezdtem neki a napi teendőim elvégzésének. Tomi elment boltba kenyérért a reggelihez, közben Édes már kint takarította a hajót. Nekem a feladatom a kikötőkkel való kapcsolatfelvétel, illetve az árak megtudakolása volt. Imádtam, mert alig beszélnek angolul és én még soha nem beszéltem franciául telefonon. 🙂 Vettem az összes akadályt és sikerült megterveznem az utat Marseilles-ig árakkal együtt. Miután Tomi visszajött, elkészítette a tükörtojást és közösen megreggeliztünk mind. Ezek után Anyuka elment Tomival egy nagyobb bevásárló túrára, míg a fiúk bent tervezték a céges dolgokat. Én miután befejeztem a kikötőzést, látványosságokat kerestem minden városban, amerre menni fogunk… (így könnyebb lesz), majd nekiláttam a Kresznek. 15:00. Még mindig nincs ebéd, pedig már 12-kor visszaért Tomi a vásárlásból. Nagyon éhesek vagyunk, de mint tudjuk… a türelem rózsát terem. Ebben az esetben ebédet.

16:00-ig csináltam a Kreszt, és elkészült az étel is. 🙂 Finom húsleves volt és isteni hagymás-sertés karaj krumplipürével másodiknak.

img_5449.jpg

Nagyon jól sikerült, megérte kivárni! Majd ebéd után elmentem az irodába rendezni az éjszakákat, de mikor visszasétáltam a hajóra, Édes már nagy szerelésben volt. Elszállt valami a rendszerben. Vízpumpa maybe? Azzal bíbelődött egy pár órán keresztül. Én elmentem Danival megkeresni a helyi Hard Rock cafét, ahova és ahonnan 1óra erőltetett tempójú sétát nyomtunk. Egy darab kitűzőért mentünk. 😀 Halálos.

Legalább út közben láttunk pár érdekességet amit megörökítettem.

Visszafele már alig vonszoltam magamat. Nagyon lemerített ez a menet. Anyuka fánkokat gyártott idő közben…

Édes pedig Tomival szerelte a vízpumpát. Mikor visszaértünk éppen befejezték a munkálatokat. Én leültem még Kreszt csinálni és 20:30-körül összegyűltünk vacsorázni. Utána dobtam egy zuhanyt és folytattam a Kreszt. Jelenleg 23:20 van és eléggé belefáradtam. Megyek is aludni, legyen szép estétek!

FullSizeRender 2