7:45-kor csörgött az óra, de nem mentem át a másik szobába lenyomni… Tomi pedig kezdett kétségbeesni, hogy merre vagyunk Édessel. 🙂 Nos, éjszaka buli volt a szomszéd hajón és átvándoroltunk a túlsó oldali kabinba. Pedig éjfélkor megkértem őket, hogy halkítsanak a zenén, elvileg halkítottak is meg át is hívtak bulizni magukhoz. 😀 Jófejek a franciák. Végül Tomi nyomta le reggel a telefonomat. 8-körül kimásztunk az ágyikóból és összekaptuk magunkat. Tomi összedobta nekünk a reggelit és már öltöztünk is az induláshoz. Nekem még el kellett mennem az irodába, hogy visszaadjam a kikötő ajtajának kulcsát és visszakapjuk a letétbe helyezett pénzünket. Amíg Édes összerakta kint a hajót, addig Tomi elvitt erre a túrára. 🙂 Visszatértünk, mindent esés-biztos helyre raktunk a hajó belsejében és kijelentkeztem rádión a kikötőből.

9:30, sikeresen ellöktük a Marseille partját és megindultunk a következő állomásunkra. Hatalmas hullámok jöttek minden irányból, ezekkel küzdöttünk órákon keresztül, de nem volt annyira vészes, mint azt az elején gondoltam. Készítetem pár képet menet közben és érkezéskor is természetesen…

Ebéd helyett vagy előtt az egyik kedvenc gyerekkori chipsemet rágcsáltuk. 🙂

IMG_1822

A kikötő bejárata érdekes, egy írreálisan hosszú (4m mély) csatornán kellett nagyon pontosan becsordogálnunk a kikötőbe, mert amúgy nincs mélység azon a csíkon kívül sehol. Elég necces! Végig ki van jelölve, hogy merre menjen az ember, de amint láttuk, sajnos nem mindenki érti a jelzéseket. Ez a hajó benézett egy kardinális jelzést és el is süllyedt! Később olvastuk, hogy nincs egyedül, hanem vele együtt még vagy 6 másik van itt valahol.

IMG_4362

Nekünk szerencsére sikerült vennünk az akadályokat és megérkeztünk Port Napoléon-ba. Láttunk a csónakja mellett sétikáló embert a vízben és kite szörföst is…

… és amit a bejáratnál láttam, az valami fantasztikus volt. Egy sereg FLAMINGÓ álldogált a part mellett közvetlenül. Persze, ez itt előfordulhat még télen is, mert egy hatalmas Nemzeti Park veszi körbe a kikötőt. 🙂 A látvány lenyűgöző. A kedvenc madárkáimat így látni élőben, NEM állatkertben… NEM mindennapi… Gyönyörűek!!!!!!

IMG_4338

Miután kikötöttünk, összeraktuk magunkat és elmentem Édessel az irodába papírozni, amíg Tomi kirakta az ebédet. Láttunk jópofa járgányokat!! és sikeresen megvásároltuk a Spanyol Water Pilot könyvet is!!

Egy fél óra alatt sikerült is végezni, mert Édes megnéz minden hajót egyesével amerre csak járunk… 🙂 Krumplilevest ettünk (én szokás szerint két adagot) és még pihenni sem ültünk le ebéd után, máris összeraktuk magunkat Tomival és útnak indultunk a legközelebbi boltba. 😀 Akkor még nem tudtuk, hogy több, mint két órát fogunk sétálni… de megérte. Találkoztam egy mesébe illő “fehér” lóval. Később azt is olvastuk, hogy egy egész ménes él itt szabadon a Nemzeti Parkban. Camargue….

Nagyon hosszú utat tettünk meg. Egy egész szellemvároson átsétáltunk…

…mire eljutottunk a helyi supermarketbe, ahol megvettük a legszükségesebbeket. A kijáratnál megint cukiságok… őrület, hogy imádom a kisállatokat. 😀

DSCN1396

Visszafele már alig vonszoltam magamat, talán háromszor is megálltunk mire visszaértünk a hajóra. Gondoltam míg életben vagyok, addig nem érdemes összeesni az ágyban… felpakoltam a vállamra a zuhanyzós szerelésemet és Édes eljött velem a zuhanyzókhoz. Egy kellemes zuhany és egy frissítő hajmosás után egyedül sétikáltam vissza a hajóra. Édes már a hajón volt, én meg még ott kerestem a férfi mosdónál… 😀 Tomi kipakolta a meleg töltöttkáposztát és nekiláttunk a vacsorának. 19:00-re teljesen rottyon, az összeesés határán írom ezeket a sorokat és még Kresszezni is akarok, így csak szép álmokat tudok kívánni nektek. Holnap jelentkezem ismét…