6:30-ra állítottam ébresztőt, ha jól emlékszem 7:00-kor el is indultunk, bár ebben azért nem vagyok biztos, mert visszaaludtam és csak 8:00-kor ébredtem újra. Olyan jó volt később kelni, mint eddig. 🙂 A fiúk addigra már meg is reggeliztek és éppen a vitorla állítgatásával voltak elfoglalva. Én szépen nyugodtan kezdtem a napot, bevágtam egy gabonapelyhet, ittam egy teát és kinéztem mi a helyzet a tengeren.

Miután megreggeliztem, megbeszéltük, hogy a következő megállónknál teljes nagytakarítást végzünk a hajón. Erre úgy meglendültünk, hogy fél órán belül felforgattuk az egész konyhát, nappalit és a kabinokat… =) Pakoltunk, rendezgettünk, porszívó, nagytakarítás (mindezt menet közben) és hopp, 13:00-ra gyönyörű lett a hajó.

Október 1. Felraktam az új szuperdrága csodás terítőnket! Imádom, nem győzök benne gyönyörködni. 🙂 Lehet, hogy valami kattanásom van, de baromira tetszik!!!

Tomi belefogott a lencsefőzelék készítésbe, addig mi Édessel pénzügyeket és egyéb fontos témákat vettünk át. Pár nap és megyünk haza Tomival, az otthoni dolgokat is intézni kell. Ilyenkor mindig vegyes érzések kavarognak bennem. Még el sem mentem, máris hiányzik a férjem! Közben meg annyi mindenkivel szeretnék találkozni abban a pár napban, hogy már alig várom. Gyorsan el fog telni ez az idő és azon kapom magamat, hogy már itt is vagyok megint.

16:30-körül érkeztünk Palinuroba.

Már eslő ránézésre is szimpatikus volt a hely, hát még mikor kimentünk a partra… Először Édessel mentem egy felderítő kört, majd Tomival másztam hegyet, de nem szaladok úgy előre, csak szépen sorjában. 🙂

Tehát először elmentem Édessel szemetet kirakni, feltérképezni a környéket.

Sétáltunk a parton és megbeszéltük, hogy készítünk pár Drone felvételt a környékről. Én kint maradtam a parton és ittam egy narancsot, addig Édes visszament a hajóra és előkészítette a gépeket.

IMG_9716

Tomi jött ki értem a következő körben és felmentünk a hegyre szétnézni meg képeket készíteni. Kalandos órákat töltöttünk fent és gyönyörködtünk a naplementében. 🙂

DCIM100MEDIADJI_0214.JPG

Először egy szikla szírtjén kezdtünk fotózgatni…

IMG_2403FullSizeRender 2FullSizeRender 4FullSizeRender 3

Gondoltam csinálok pár fekvő képet is… viszont ennek az lett az eredménye, hogy a drága kis napszemüvegem lecsúszott a fejemről és pár szinttel leljebb találta magát. A szívem szakadt meg egy pillanatra, de Tomi tettre készen rögtön utána indult. Ott mégjobban izgultam, nehogy valami baja legyen. Hősiesen kimászott a sziklákon és visszahozta nekem a kincsemet. Köszönöm Tomi! Ez nem volt veszélytelen…

IMG_6182

Ezután a kaland után feljebb másztunk a hegyen és Édes ránkküldte a Drone-t.

Gyönyörű képeket és videókat sikerült vele készíteni.

DCIM100MEDIADJI_0225.JPGDCIM100MEDIADJI_0201.JPGDCIM100MEDIADJI_0218.JPGDCIM100MEDIADJI_0221.JPG

Lement a nap és visszaindultunk a hajóhoz, de mielőtt még leértünk volna a hegyről, Tomi megpillantott egy hatalmas kaktuszt, amin egyetlen gyümölcs volt. Megragadta (mert ezt bizony megesszük) és azzal a lendülettel meg is bánta, mert annyi apró tüske állt bele a tenyerébe, hogy utána jó ideig szedegette még csipesszel. Szegénykém. Ő sem érti hogyan gondolta abban a pillanatban. =)

IMG_1826

Visszatérésünk után nekiláttunk a vacsora legyártásnak. Tomi Tiramisut készített holnapra, Édes kenyeret vágott, én pedig megterítettem nekünk. Megnéztük a frissen készült videókat és megvacsoráztunk. 🙂 Nálam zuhany következett és utána pihenés. Édes útvonalat tervezett, kalkulált… Tomi pedig hajat nyírt és pakolt.

21:30, Én gyorsan feltöltöm a képeket amiket készítettem és befejezem az írást.

A nap képével búcsúzom. Szép álmokat!

IMG_0205