Reggel 8:00-ra terveztük az ébresztőt, hogy 9-kor induljunk is tovább. Persze Édes 7:31-re állította a csörgőórát (amit véletlenül észrevettem) és nem örültem a pillanatnak. 😀

8-kor keltünk ki az ágyból akkor is, szóval nem értem ezt a szundi funkciót. Utálom.

Egy gyors mosogatás, elpakolás és reggeli után már kint is voltunk mindketten a cockpitben. Kötelek beszedve, Dinghy a helyére húzva. Rádión elköszönés a kikötőtől és helló sziasztok.

Amint kicsordogáltunk Cambrils kikötőjéből, elkezdett esni az eső.. pedig azt reméltük, hogy jó idő lesz, mert hát ezt is írta minden előrejelzés. Két és fél órát töltöttünk viharban, villámokkal, esővel és mennydörgéssel. Én bekuckóztam a takaró alá kint és szenderegtem, míg Édes figyelte az eseményeket.

Az indulásunk 2.órájában egy olyan dolog történt, amit mindig is át akartam élni, de még nem volt rá példa… Figyelem, majdnem elsírtam magam annyira meghatódtam. 🙂

Egy aprócska kismadár repült be hozzánk a cockpitbe, mert megázott és láthatóan nagyon elfáradt. Istenem…. annyira kis pöttöm volt. Behúzódott a napkollektor panel alá megpihenni.

Figyeltük egy ideig…  volt, hogy kirepült és vissza is jött azonnal. Aztán miután elállt az eső, végleg elrepült a picike.

Pár órával később napsütés és a nyugodt tenger kísért minket L’Ampolla kikötőjébe. Mint ha nem is ugyan azon a napon készültek volna a képek…

Beszóltam rádión, hogy fogadjanak minket, majd az első mólószáron meg is lett a helyünk. (Jött egy bácsi segédkezni, de őszintén nem volt sok szükségünk rá). Egy újabb remek kikötés, hölgyeim és uraim. Megjöttünk. 🙂

Nagyon szuper, csendes hely. Neki is láttam rögtön a bolognai megmelegítésének.

IMG_E3900

Miután befaltuk az egészet, elmosogattam, kiporszívóztam a rezidenciát és elmentem a kikötő kapitányságra intázkedni.

Addig Édes le tudott pihenni végre. Ezek után bolt keresésbe fogtunk. Ami a legnagyszerűbb az egészben, hogy rögtön a kapitányság épülete mögött egy hatalmas SPAR várt ránk, tehát 100m-nél többet nem is kellett mennünk.

Miután feltankoltunk, visszabattyogtunk a hajóra és kisétáltunk a mellettünk lévő “hajós boltba” is, amiről kiderült, hogy sokkal inkább csak horgászbolt. Mindegy, vettem egy méter kötelet, hogy meg tudjak végre javítani egy régóta várakozó karkötőt. 🙂

Jártunk egy kis mindenes boltocskában is, ahol egy csodaszép medúzás akármit találtam. Ez tetszett a legjobban.

IMG_E3927

Édes lőtt egy képet rólam a partfalon.. Feel the sunshine! A puha csízmámat le nem veszem!!!!!!! :)))))))

IMG_0146

Vissza a hajóra… Nasi idő. A finom és mérhetetlenül friss baguett-re mogyoróvaj került, amit friss eperrel fogyasztottunk. Mi ez ha nem extra gourmet? :)))))

Nasi után következett a sorozatunk, amiből 2-3 részt meg is néztünk egymás után és már itt is vagyok. 22:00, gyors dokumentáció és amint visszatér Édesem a sétájából, valószínűleg zuhany következik és vacsora vagy vacsora és zuhany. 🙂

Remélem szép napotok volt ma is. Éljen a tavasz!