A SZTORI

A vitorlázáshoz való vonzódásom gyermekkoromban kezdődött. Egy balatoni nyaralás alkalmával, valahol Fonyód környéken láttam egy kecses, csodaszép vitorláshajót a nádas mögül kibukkanni. Szerelem volt első látásra! Alföldi gyerekként sajnos nem volt lehetőségem a hajózás közelébe kerülni. Így csak a nyaralások alkalmával bámultam őket a parton ülve, édesapám távcsövével. Klasszikus, nehéz, fekete, orosz távcső volt. A kikötőben pihenő hajók között sétálgattam, nézegettem őket és álmodoztam.

2006-tól sikerült „hajóközelbe” kerülnöm, bebútoroztam az aligai kikötőbe egy 25 lábas túravitorlásra. Innen számítom igazán a hajózást az életemben. Ezután a szokásos belvízi kaland következett: körbe-körbe a Balatonon, nagyon sokszor és többnyire egyedül. Később Horvátország, Szlovénia, Olaszország, Spanyolország, Franciaország következett, sőt sikerült Norvégiban is két hetet hajóznom. Az elején csapódtam mindig valakihez, nyitott szemmel jártam, tanultam, figyeltem. Versenyekre jártunk az Adriára, de még ezt is kevésnek – vagy lehet, hogy nem is ez a legjobb szó: inkább soknak – éreztem. Valahogy nem volt kerek a dolog. Egyedül akartam vitorlázni, méghozzá sokat! Jött pár év egyedül a Földközi-tengeren, amely csodálatos időszak volt. Két alkalommal átkeltem az óceánon, megjártam a Karib-térséget, a Távol-Keletet, és még sorolhatnám. És ezek közül a legtöbbet egyedül!

Egyértelművé vált számomra, hogy a hajózással kell foglalkoznom… Keresnem kellett egy földkerülésre alkalmas hajót, aminek a komfortfokozata picit magasabb az eddig általam megszokott hajókénál. Korábban egy olyan hajóval keltem át az óceánon, amelyben még ágy sem volt… egy nagy „genyán” (hátszeles vitorla) aludtam! Tudom, hogy nem könnyű élet és tudom, hogy otthon „nyugiban”, biztonságban nézhetném a National Geographic vagy az utazós csatornák műsorait, de én inkább megküzdök a mindennapokkal: szerelek, barkácsolok, varrok, mosok, főzök, virrasztok, ázok, fázok, horgászok, stb… itt akarok lenni… itt minden más, de nekem ez így kerek és hamarosan elérem a 30 000 megtett tengeri mérföldet!

2017 márciusában találtam Kundalinire. Áprilisban négy bőrönddel érkeztem (ebből háromba szerszámokat pakoltam) Tomi barátommal a fedélzetre és együtt láttunk neki az addigra már összeírt, végeláthatatlan feladatok elvégzésének. Nincsen olyan porcikája a hajónak, amit ne csiszoltunk, vágtunk, cseréltünk, festettünk volna az öt hónap alatt. Ismerem a hajót!

Szeptember 1. – Majdnem indulásra készen!

Szeptember 9. – Athénból a párom és én elindultunk a Kundalinivel. Megkezdődött az utazás!  Görög, albán, olasz, francia és spanyol vizeken át eljutottunk Gibraltárig és kihajóztunk az óceánra. Ezeket a sorokat Marokkóból, Rabat város kikötőjéből írom, hátunk mögött megannyi kaland, táj, íz és élmény emlékével.

 

Úgy érzem sikerült megépíteni a hajót, amire mindig is vágytam!